A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) egy összefoglaló kifejezés, amely olyan tüdőbetegségeket jelöl, ahol a levegő áramlása korlátozott. COPD-s betegeknél a fizikai aktivitás bevezetése és fenntartása kihívások­kal teli, mivel a betegség jelentősen nehezíti a légzést. Ugyanakkor a rend­szeres testmozgás valójában javíthatja a COPD tüneteit. Ebben az áttekin­tésben a fizikai aktivitás klinikai hatásait tárgyaljuk, beleértve a komplex kardiopulmonális rehabilitációt is.

A csípő-keresztcsonti vagy sacroiliacalis ízület diszfunkciója a deréktáji fájdalom gyakori kiváltó oka, azonban pontos diagnózisa nem könnyű feladat. A konzervatív kezelés egy multimodális programból áll, amely ma­gában foglalja a betegoktatást, valamint a medenceöv stabilizálását célzott nyújtással és manuálterápiával kombinálja. A stabilizáló övek szülést köve­tő alkalmazása is hasznos lehet. Azoknál a betegeknél, akiknél a tünetek konzervatív kezeléssel nem javulnak, előnyösek lehetnek az intervenciós kezelési lehetőségek.

A háborús traumák feldolgozásában a traumafeldolgozás háromfázisú mo­delljét követjük, mely stabilizációs szakaszból, a traumával való konfron­táció szakaszából és végül az integráció szakaszából áll. A túlélőkkel való munka során mindig figyelembe kell vennünk az egyén felkészültségét és pszichés toleranciáját.

A hypertensio egyike a meghatározó fontosságú szív- és érrendszeri kockázati tényezőknek. Jelentőségét fokozza, hogy megfelelő kezeléssel eredménye­sen csökkenthetők és ezzel szignifikánsan mérsékelhetők az általa okozott célszervi károsodások, melyek kivédésében az angiotenzin II hatásának gát­lása különösen kedvező. Erre a klinikumban angiotenzin-konvertáz enzim gátlókat és az angiotenzin II 1-es típusú receptorának blokkolóit használ­juk. A szerzők e gyógyszercsoport prominens képviselőire, a telmisartanra és a valsartanra fókuszálva áttekintik a kísérleti tapasztalatokat, a klinikai vizsgálatok eredményeit és ezek alapján igyekeznek segítséget nyújtani a célszervi érintettség alapján az optimális terápiás választáshoz.

A Parkinson-kór az idegrendszert érintő mozgászavar. Tünetei az agy alacsony dopamin-szintje miatt alakulnak ki.

A prokalcitonin akutfázis-fehérje, amely elsősorban infekciós kórképekben termelődik nagy mennyiségben. Az 1990-es évek óta létfontosságú labo­ratóriumi paraméterré vált. Elsősorban a bakteriális infekciók biomarkere; emelkedett értéke döntő tényező lehet a virális vagy bakteriális eredet kérdésében, egyes kórképeknél az antibiotikum indikálása vagy éppen leállítása függhet a szérumszintjétől, sőt néhol a hemokultúrát kiváltó diagnosztikai eszközt remélik látni benne. Több mint 20 éves „karrierje” után azt hihetnénk, nem tud már újat mutatni, ám az újabb kutatások sze­rint emelkedése nem kizárólag bakteriális infekciókhoz köthető. Akárho­gyan is, mennyiségén fontos klinikai döntések, azaz életek múlhatnak.

Háromból két, sepsisből felgyógyult beteg újonnan kialakult testi vagy lelki károsodásoktól szenved. Kognitív deficit vagy depresszió léphet fel, nehe­zebben boldogul a beteg a mindennapi életben, romlik az életminősége, a munkaképessége csökken. Már az akut kezelés során törekedni kell a következmé­nyek korai felismerésére és kezelésére.

A fázis III ADAPT-2 vizsgálat szerint a naltrexon-bupropion kombináció mérsékelten bár, de hatásos a metamfetamin-függőség kezelésében.

Krónikus sebekről akkor beszélünk, ha elmarad a normális ütemű sebgyógyulás. A hozzájuk társuló morbiditás és egészségügyi költségek a preven­ciós és terápiás irányelvek fontosságára világítanak rá. Az alsó végtag kise­besedésének hátterében artériabetegség, cukorbetegség, tartós nyomás vagy vénás elégtelenség állhat. Nem gyógyuló alsó végtagi sebek esetében nem mellőzhető az érrendszeri vizsgálat. Atípusos esetekben biopsziára is szükség van. Artériás fekély esetén a beteget haladéktalanul érsebészeti konzíliumba kell utalni. A vénás fekélyek terápiája a kompresszión és az alsó végtag megemelésén túl magában foglalja a testmozgást. Diabeteses lábfekély esetén biztosítani kell a láb tehermentesítését.

Dr. Steven Bowers, Dr. Eginia Franco

Az izomgyengeség oka sokszor nehezen azonosítható. Ha a valódi izomgyengeséget elkülönítettük a fáradtságérzéstől és a fájdalommal összefüggő motoros zavaroktól, neurológiai, reumatológiai, endokrin, genetikai és fertőzéses kórképek, gyógyszer- vagy toxinhatással összefüggő okok jönnek szóba. Időskori tünetegyüttes az esendőség és a harántcsíkolt izmok megfogyatkozása.